Tartalom
Más is volt kamasz Necc.hu 2005.12.17. 13:21
Ördög Tibor – Csipa (34) az életet nem az iskolapadban, hanem a tapasztalatai révén tanulta, és azt mindig is tudta, hogy nem akar egy átlagos ember lenni. A zene már az általános iskolában lekötötte a figyelmét, így minden mást ennek rendelt alá. Kamasz évei nagy részét koncerteken, fesztiválokon töltötte, és nem hiába, hiszen mára a Hooligans zenekar énekeseként rengeteg elismerésben részesül, dalaikat pedig folyamatosan játszák a rádiók. Elsőre az a benyomása lehet az embernek, hogy nem voltál éppen egy jó gyerek…
Elsőre az a benyomása lehet az embernek, hogy nem voltál éppen egy jó gyerek…
Ez abszolút így van, nagyon problémás voltam, sok bosszúságot okozva ezzel anyukámnak. Nagyon önfejű voltam, így elsősorban a magatartásommal voltak gondok, a suliban egy hét alatt legalább kétszer jártam az igazgatói irodában. A tornaórákon például a futás helyett mindig felmásztunk egy fára, és ott cigiztünk. Az is előfordult, hogy meguntam az órát, és kiszöktem a földszinti tanterem ablakán, amit a tanár nem mindig vett észre.
Egyébként szerettél iskolába járni?
Igen, de nem a tanulás miatt, azt eléggé hanyagoltam. Viszont imádtam a társaságot, rengeteg haverom, barátom volt. Velük töltöttem az időm nagy részét, nem csak a suliban. Rengeteget rosszalkodtunk, a környékünkön például akkoriban kezdték el építeni az első sportcsarnokot, és az építkezésen – nem kis bosszúságot okozva a tulajnak – forrasztópákákat dobáltunk a vékony alumínium csövekbe, amitől persze kilyukadtak, így teljesen újakat kellett venni helyettük, ami nem volt olcsó mulatság.
Ezek szerint központi figura voltál…
Igen, ha én ott voltam valahol, akkor általában rám figyeltek. Kicsit szerettem is játszani a fejemet.
A szüleid hogy bírták ezt a sok gondot?
Apukám sajnos korán meghalt, így édesanyám egyedül nevelt engem és a két testvéremet, de nem mindig sikerült neki mindegyikünket „gyeplőben tartani”.
Milyen gondolatok foglalkoztattak kamaszkorodban?
Főleg a zene kötötte le a figyelmemet és a szabad energiáimat, már hatodik osztályos koromtól volt zenekarunk, aminek Macbeth volt a neve. Igazából még akkor is egyik napról a másikra éltem, de mindig bennem volt, hogy nem akarok egy szimpla ember lenni, valamivel muszáj kiválnom a tömegből. A rosszaságom is ebből fakadt: nem akartam olyan lenni, mint a többiek.
A zenélésen kívül mit csináltál szívesen?
Sokat fociztam, állítólag elég tehetséges is voltam, de később a zene teljesen átvette a sport helyét, mert az jobban érdekelt. Egyébként is mindig csak azt tudtam teljes erőből csinálni, ami lekötött és megfogott, így inkább doboltam, énekeltem és őrültködtem.
Tanulni is elkezdted a zenélést?
Nem, a Hooligans többi tagjához hasonlóan abszolút autodidakta módon fejlesztettem magam. Rengeteget jártam persze koncertekre, és sok általam jónak tartott zenét hallgattam, amiből sokat tanultam. 17 éves korom körül dőlt el, hogy ez lesz a pályám, akkor már a Ramses nevű zenekarban játszottam, és minden tagnak ez volt az elsődleges célja, ebből voltak is gondjaink otthon. A szülők, ahogy az lenni szokott, azt kifogásolták, hogy ez nem egy rendes szakma, ebből nem lehet megélni stb., de hál’ Istennek, kitartottunk. Rengeteg amatőr fesztiválon játszottunk, különböző formációkkal, később pedig országos szinten is nyertünk mindenféle díjat, sok nívós rock-zenekart leköröztünk, így beigazolódott, hogy jó döntés volt a folytatás.
Van olyan dolog, amit megbántál, és utólag másképp csinálnád?
Igen, többet járnék iskolába. A tanulás ebből a szempontból kimaradt az életemből, hiszen az általános iskola után rögtön dolgozni kezdtem, egyrészt, mert a plusz keresetre is szükség volt otthon, másrészt akkor nem lelkesedtem azért, hogy az iskolapadban töltsem az időmet.
Mit dolgoztál?
Egy csokigyárban kakaóvajat kevergettem. Jó időszak volt.J
Miben változtál meg leginkább kamaszkorod óta?
Talán egy kicsit benőtt a fejem lágya, de persze még most sem tejesen, csak amennyire muszáj volt. Egyébként ugyanolyan vagyok, mint 10-15 évvel ezelőtt, de most már van egy-két dolog, amit komolyabban veszek, mert e nélkül sem a zenekar, sem én nem tudnék működni.
Valóra váltak a gyerekkori álmaid?
Igen, de még ennél sokkal többet szeretnék. Várom az új kihívásokat, bármit, ami az énekléssel kapcsolatos, úgy érzem, hogy meg tudom állni a helyem. És persze remélem, hogy a Hooligans még akár 20 év múlva is létezni fog.
|